Tsuritama 2. rész

[OFF] Mi volt az utolsó dolog amire, úgy rá kattantam, hogy az első rész után 10 pontot adtam neki, talán mintha legutóbb pont tévedtem volna, vagy nem? Most ki derül ki olvassa legfigyelmesebben a blogomat.  (Gintama nem számít.) De én a listámon se találok az Arakawa Under the Bride-ig semmit.

A másik ilyen sorozat, amire kicsit kisebb lendülettel rákattantam a Tatami Galaxy, (ami az Arakawa első évadával ment egy szezonban -_-), ami azért aktuális, mert nemrég néztem újra, és jutott eszembe a jelenet belőle, amit látva azt mondtam semmi nem tudja elvenni a 10 pontot tőle. De ez elfelejtődött, és mikkor beiktattam a plusz kategóriát és sok mindent lejjebb pakoltam egy ponttal, köztük a Tatami Galaxyt is, de éreztem, hogy ez nem jól van így, és ezért is néztem újra. És amúgy is olyan sorozat, hogy nem elég egyszer nézni.
Mi volt az a jelenet, hát ez (beágyazva nem működik az adott időnél indítás, 20:00-tól induló jelenetre gondoltam):

“Nincsenek pedálok, mi a szabad repülés kategóriában indulunk!”

Ez annyira EPIC volt! Szinte biztos nem a legEPIC-ebb része a sorozatnak, de kegyetlenül ironikus és keserédes.

És hogy visszakanyarodjak az off-ből a Tsuritamától is ilyen jeleneteket várok, és itt jó lenne a 3. részben valami, ami miatt már nem is tudnám elvenni a 10 pontot a sorozattól.
[/OFF]

Tsuritama 2. rész

Tapioka és Akira rulz! És a többi főszereplő is mind jó fej, még ha kicsit idegesítő is valamelyik. :D És ha véletlenül sablonosnak tűnnének, hát azok is, de mindegyikükben van valami ami túl mutat a sablonokon. Pl. az tetszett, hogy Haru a tipikus genki boy nem akarja mindenáron felolvasztani Yukit, (a nevek jelentése csak plusz), hanem hagyja a magának való karaktert egyedül átgondolni a dolgokat, aki nem is állt le miután magára hagyták.
És amellett, hogy már 2 rész alatt történtek karakter fejlődések, meg is lettek alapozva későbbi lehetőségek a karakterek fejlődésére, amik kicsit sötét dolgokat is elő jelezhetnek. Lesz itt dráma is bőven, de remélem nem lesz melodráma belőle, főleg mivel nem menne a körítéshez, az az opening!
És a földönkívüli halak vízipisztollyal sem a legjobb drámai elemek, akármennyire a világvégét akarják elkerülni. Bár azért Haru nővére a komolyabb kinézete és a vízipisztolya dizájnja ellenére is. :D
Ráadásul a rész azzal lett lezárva, hogy a történet csak most indul, remélem tényleg lesz egy szint lépés, (és felfele. :)) Remélem a büdzsét ezek utánra tartogatták, mert edig volt nem kevés QUALITY rajzolás. Pedig azok az éles színek a szemet jobban megkéne, hogy gyönyörködtessék.

 [OFF]

Belenéztem a komplementer sorozatába is, ma éjszaka, [OFFon belüli OFF](olyan dolgokat néztem, amik mellett tudok tanulni, de nem befuccsolt a terv, mert minden nagyon bejött, és semmi hasznosat nem sikerült elérnem, nem úgy mint a múlt héten. :/) [/OFFon belüli OFF]

 Na tehát a komplementer sorozata: Natsuiro Kiseki

Teljesen ugyan az a természeti feletti dolgok épphogy belelógnak a SOL történetbe, inkább a hangulaton a lényeg mint a történeten, és négy azonos nemű főhős kicsit közelebb van egymáshoz kéne, viszont girls edition:

Ha nem is volt rám akkora hatással mint a Tsuritama, határozottan tetszik. A 4 főszereplő személyisége nagyon bejön. Zöld Saten “Satenebb” mint az eredeti Saten-san, a rózsaszín tipikus konstans beszívott állapotban lévő csaj Toyosaki Aki hangjával, nagyon nagy “Az ég kék” beszólásával mindent vitt. A sárga is jó kis személyiség, az én érettebb vagyok a koromnál karakter akar lenni, aki ráadásul elfog költözni, így még inkább sértődős hangulatban van, de még is szimpatikus és a naranccsal egyértelműen hivatalos pár, mármint a teniszben. És a végére hagytam a kedvencem Natsumit, a narancsot, amilyen fejeket vágott. 
Jó kis sorozat lesz ez, és a sok akció és miegymás mellett még jól esik egy moe show. :D

[/OFF]

[Annyira OFF, hogy még annyira se kapcsolódik a témához mint az eddigiek]

Mouretsu Pirates

Megnéztem egyben a 12-16 részt. :D Ezek már, ha nem is izgalmasabbak voltak, nem untatták halálra embert. Viszont a következő részben meg lesz a jutalma ennek a 16 résznek:

Lynn és Jenny! Csak ezért nézem a sorozatot azóta, hogy megláttam először az openinget, és benne, hogy egymás kezét fogják ők ketten.

Ja, és most annak ellenére, hogy tényleg beteljesült a horror, hogy iskolás kislányok kalózkodnak az űr sötétjében, kezd egyre hangulatosabb lenni a dolog. A lányok is kezdenek karaktert kapni, és az új lányok Ai és Yayoi egyből hasznosabb dolgot tettek a munkához, mint a jacht klub régebbi tagjai. Ez nem feltétlenül pozitívum, de jobb mint a semmi. :)
Viszont a 22 lányból még kevés kapott személyiséget, ahhoz hogy igazán bejöjjön a dolog. Viszont szerencsére Lynn 16. részben nagyon nagy volt.

De mindegy, mert megéri nézni csak amiatt, amilyen fejeket Marika vágni szokott, (és Chiaki a parfé közelében. XD)


 Ps.: Marika háreméből egyértelműen Gruelnek szurkolok. :D

[/Annyira OFF, hogy még annyira se kapcsolódik a témához mint az eddigiek] 

Reklámok
Kategória: Anime
Címke: , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Egy hozzászólás a(z) 0ejegyzéshez

  1. kdanni szerint:

    Hogy mennyi gond van egy youtube video lecseréléséből.
    Hülye licensz jogok. :P

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s