Nisemonogatari

Véget ért az anime sorozat, és igazából az utolsó rész el is bizonytalanított abban, amit Negima bejegyzésnél kommentáltam, mármint, hogy a Nise alatta van a Bake teljesítményének.
Az viszont biztos, hogy egyszer még újra kell néznem mindkettőt. (A Tatami Galaxyt is így fejeztem be, hogytudtam nem sokat értettem belőle elsőre, de újranézés után felkerült a 3×3,as montázsomra.) De ezt nem negatívumként hozom fel.

A SHAFT vizuális effektjei nekem bejöttek, és annak ellenére, hogy hajlamos vagyok az epilepsziára, mégse jött rám roham a nézése, közben, így saját tapasztalatból mondom, hogy akár milyen mennyire is mentek el, az még nem köz veszélyes.

Konkrétumokat szinte mind elfelejtettem, nemhogy a párbeszédek mélyebb tartalmára, de úgy éreztem a Bakemonogatariban ezek jobbak voltak. Egészen mostanáig az utolsó részig, itt viszont mikor elő került Oshino, Kaiki és Kagenui világnézete és a természetfelettihez való viszonyulása. És közben a történtek is nagyon menőek voltak.

Viszont más ilyen kiemelni való nem maradt meg bennem, így első nézésre. Azaz csak vizuális dolgok. De mivel túl sok a lehetőség ami közül választanom kéne, ráadásul a ImageShack is lekorlátozta 500 képre a feltöltött képek számát, amiért több mint 1000 képemet ki kellett törölnöm, :D így csak a mappárol készült shotokat töltöm fel. A statisztikák alapján, úgy se nézni meg senki, a feltöltött képeket nagy méretben.

Ez szerintem jól össze foglalja a sorozatot. XD
A SHAFT oda tette magát, nem biztos, hogy jó helyre, de oda tette magát.

Sok párbeszéden látszott, azaz hallatszott, hogy se eleje se vége, csak pár mélyebb részét össze vagdosták, aztán így az elvesztette a jelentését. De ha csak arra mentek volna rá, hogy a teljes regény szövegét összehadarják a műsor időbe, még rosszabb lett volna az eredmény, mint amit, kaptunk. Akit tényleg annyira érdekelnek részletesen a poénok és az egyéb mélyebb tartalmak, az vehet magán annyi erőt, hogy elolvassa a regényt.
Én is szeretném, de annyi minden másra mondtam ezt, hogy ez nem sokat jelent. Na, majd egyszer. Leginkább a Kizumonogatari érdekelne, mert elég sok utalás volt rá. De abból lesz még film, amivel mi is a helyzet?

Advertisements
Kategória: Anime
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s