Anime top lista..

.. a következők között + SKET Dance (6 + 11-12 + 15-17 ep.):

Legutolsó lett a Deadman Wonderland

A történet nem csak, hogy nem vezetett sehova, de még köztes események is mind klisések, vagy komplett baromságok voltak. Amiben volt potenciál az meg mind lezárás nélkül maradt. A hasonló sorozatokat a 10-12. résznél dobni  szoktam vagy on-holdra rakom, hogy ne is kelljen az értékelésre gondolnom, de mivel itt az előzetest mindig Honda Takako mondta fel, soha nem tudtam megállni a folytatást. Ráadásul tovább erősíti a sok negatívumot, hogy az elején voltak elvárásaim. :(

15.  Excel Saga

Kicsit itt is csalódtam, mást részt ennyire erős a mezőny, mert az Excel Saga már kifejezetten tetszik. Eszméletlenül random, meg minden amit mondani szoktak róla, de néha kicsit fárasztó és főleg Excel, és Nabeshin feltűnései. Én Nerima Daikon Brothers fan vagyok ahol csak diszkréten, név nélkül avatkozott a dolgokba. :D

14. Seitokai Yakuindomo OVA

Ezt csak így most vettem észre, hogy vissza került a befejezett listáról, de nem bánok újabb részeket, időnként jól esik belőle egy adaggal, de nagy mértékben fogyasztva…

13. SKET Dance

Eleve nem néztem minden részét csak 6-ot, de így se tetszik annyira Shiraishi Ryoko tsukomi-ja, Yoshino Hiroyukié még annyira sem. És mivel tudom, hogy vannak olyan fejezetek amik másodszorra eszméletlenül fárasztóak (nemhogy sokadjára), főleg 20 percen keresztül, ezért továbbra is csak random részeket nézek.

12.  No. 6

“Nem rossz, csak az a problémám, az egésznek olyan hangulata van, hogy azt hiszi az ember, ha nem Safu hanem Nezumi akarta volna Shion spermáját, neki boldogan oda adta volt azonnal feltétel nélkül. :/”

11. Angel Beats!: Stairway to Heaven

Január elsején szedtem le, és most néztem meg, volt egy kis átfutási idő. Ennek ellenére egész jó volt. Az izgalom mérő rulz volt!

10. Cromartie High School

Még friss az élmény, de eddig úgy néz ki minden résszel tovább javul, azaz ahogy egyre több karakternek lesz személyisége, nem kell annyira erőltetni dolgokat. Bár a legelső jeleneten semmi nem tett túl idáig. :D

9. Baka to Test to Shoukanjuu Ni!

Már bőven 8 pontos lenne szerintem, de mégis épp hogy a top 10-ben van. Ahol az első sorozat abbahagyta, ez most ott folytatta. Igaz nekem a Matsuri OVA jobban tetszett, az két rész olyan koncentráltan tartalmazta mindazt, ami miatt szeretem a BtTtS-t hogy azt nehéz überelni.

8.  Usagi Drop

Egy rész alapján, nem nagyon tudom hova rakni. Tetszett a hangulata, de valamiért nem tudom rászánni magam a folytatására, akármennyire is szeretném. (Ikoku Meiro no Croisée-vel meg már maga bele kezdés előtt így vagyok.)

7. Katte ni Kaizou

OK, szóval Kumeta a Sayonara Zetsubou Senseiben nem is volt még perverz. XD

 

Imádom!

6. Yuru Yuri 

Nem hivatalosan a kedvencem a szezonból, Hivatalosan csak itt van. :D Yuri dodekaéder 13-14 éves középiskolás lolik között! (Igazából a karakter dizájnban nem jelent semmi drasztikus különbséget az átlag 16-17 “gimnazista” szereplő gárdától.)

Akkarin rulz, és most hogy Chinatsu-san megrontotta, talán ő is elkezd érdeklőd kicsit a yuri dolgok iránt, is így nem lesz tovább annyira jelentéktelen, hogy lehurrogják, ha elsüti tüsszentés után a klisés biztos emlegettek poént.

5. Nichijou

Átlagban hiába rosszabbak a poénok mint pár már a listán szereplő sorozat, de vannak akkorát ütő poénok, hogy nem tudnám lejebb rakni. Pl. a Yukko álmai Mio frizurájáról. :D

Kedvenc karaktereim a narrátorok. Kazuya Nakai volt a legbadassebb pikk 3-as, amit valaha is hallottam!

4.  Kamisama Dolls

 Nagyon szorítok, hogy itt is végezze a listán, vagy akár tán előrébb is. Akció, dráma, természetfeletti, seinen ezért nagyon bízom benne, hogy a történet tart valahova és karakterek is fognak fejlődni. Viszont megint egy futó sorozat adaptációja, ráadásul csak 13 részben, nem valószínű a befejezés. :(

Utao idegesítően  aranyos annyira, hogy teljesen értelmetlen és fölösleges dolgokra veszi rá az embert:

És ez csak 5 rész termése!

3. Mawaru Penguindrum 

Ringónak sincs semmi szégyellni valója, ez egy rész alapján készült és nem sikerült elkapnom minden arc kifejezését, (ami pozitívum, mert azt jelenti jobban érdekelt a rész mint, hogy Ringo arckifejezéseivel törődjek):

 Ringo a kedvencem a sorozatból, az első részben amilyen szégyenlős aranyoskának tűnt, és amilyen valójában a legnagyobb poén, és ahogy ez tálalva lett nagyon nagy win! És 5 részben mikor vissza mászott a süllyesztőből EPIC WIN!

A 3 testvér és a 3 pingvin is nagyon nagyok, főleg Kanba, amilyen dolgokban benne lehet titokban, és ráadásul mekkora ANIKI!.  Himari átváltozásai is viccesek, a tehenes nagyot ütött. Csak miért tűnik el minden lépésénél egy ruhadarabja? Fanservce vagy a túlélési stratégia része?

Sok a jelkép, szimbólum,  metafora, allegória (és mit tudom milyen költői/írói estközök vannak még), remélem tényleg van valami jelentése, (elég nekem sekélyes is nem kell mély jelentés). Ilyen például a pingvinek viselkedése, Ringo képzelgései, és az op-ben ed-ben feltűnő szimbólumok, stb.

Nagyon várom 24 rész alatt hova fog eljutni a történet. Van annyira abszurd, hogy bármit kinézek belőle. :D

2. Nurarihyon no Mago: Sennen Makyou

Mikor az első sorozat előtt fel voltam dobva, kb. ezt vártam, azaz pontosan ezt, tekintve hogy a második sorozat indított a manga első fejezetével. -_-” Nekem annyi elég, hogy legyen annyira jó egy rész, hogy eszembe ne jusson összehasonlítani a manga adott fejezeteivel, és akkor nem fogom megszólni az adaptációt.

Itt is inkább szeretném, hogy ezen a helyen végezzen a sorozat a Kyoto arc után.

1. Gintama’ 

Volt aki nem ezt várta? =D

 Az adaptáció során hozzárakott dolgok is a legnagyobb LOLságok, és mégis mennek a dramatikus hangvételű részekhez is, ami nálam a Gintama hangulatának a definíciója:

Most egy ideig nem hiszem, hogy lenne teljesen komoly arc, sőt talán még talán a mangában se volt.

Amúgy kijött a legújabb karakter népszerűségi szavazás eredménye egy ideje, most hozzá tartozó arc nélkül. És Pachi most is a 8. lett:

Reklámok
Kategória: Anime, Gintama
Címke: , , , , , , , , , , , , , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

2 hozzászólás a(z) Anime top lista.. bejegyzéshez

  1. Junchi szerint:

    Ne má’, hogy Tsukuyo kiesett a 10-ből… :( Otae viszont meglepett, ő asszem sosem került még be a legjobb 10-be. És mekkora poén, nem csak Shinpachi lett megint 8., de Yamazaki is 9. lett. Megint. xDDD Itt valami összeesküvés zajlik.

    Kamui mint harmadik viszont OMG! o.O Nem gondoltam volna, hogy ennyire népszerű lesz odahaza, hogy még Sougou-t is beelőzi, de nem baj, ugyanis én is kedvelem.

    Gintoki egyeduralma meg nem kérdés. :D (És yeey, Hijikata meg második. :3)

    • kdanni szerint:

      “Ne má’, hogy Tsukuyo kiesett a 10-ből… Otae viszont meglepett, ő asszem sosem került még be a legjobb 10-be.”

      Talán a előző szavazásutáni utáni arc eszükbe juttatta az embereknek, hogy a régi karaktereket se szabad elfelejteni. :D

      “Gintoki egyeduralma meg nem kérdés.”

      Ha nagyon szavaznom kéne, én se tudnék másra szavazni, ami pedig nagyon ritka, hogy ne női karakterre szavazzak. :)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s