13-14. Tanításihét

Csak a teljesség igénye miatt, és amúgy is pont egy hónappal vagyok elmaradva, most jöttek ki olyan havi mangák amikről akkor akartam írni. :D

K-On! 

Igen! Újra indult! Bár, ne tette volna. Ha kicsit is racionálisan elgondolkodom, akkor teljesen igazat tudok adni a hatereknek, azaz valami ami ennyire kevés értéket tartalmaz, biztos nem érdemel meg ekkora népszerűséget.  Ráadásul a manga most egy az egyben elkövette, a folytatódásával, ugyan azt a hibát mint a két felkiáltójeles anime sorozat: mint, hogy jóból is meg árt a sok hát még a … .

 Az első anime sorozat végére tökéletes lett volna, mikor az ex diáktanács és Mio fanclub elnök lebukik, és neki tartanak egy búcsú koncertet, oszt vége. (Igazából el se tudom képzelni mit raktak abba 26 részbe.)
A manga ugyan ez, csak egy fejezet kellett volna még az egyetemista Yuival, és annyi elég is lett volna. Az új karakterek behozatala teljesen fölösleges, és csak oda vezetett, hogy velük kapcsolatban is el lettek sütve ugyan azok a moeblob poénok, amik már voltak korábban. -_-°

Rosario+Vampire

Az utolsó fejezetek tetszettek, jól sikerültek az érzelmek erejének kifejezése. Mert azért mégis csak, már az első sorozat végén volt Tsukunének barátnője, szeretője, felesége, ágyasa, játékszere és egyéb nyalánkságok, tehát most már nem lehet egyszerű love comedy elemekkel letudni a kötelező eseményeket.
És mikor már majdnem reménytelenné vált a hárem ending, Kurumu is sikeresen vissza tért a ringbe Moka mellé! Ráadásul: a tény, hogy szukubuszként a szerem élteti és belefog halni, ha nem jön össze Tsukunevel, elég erős egy fegyvertény, sőt még mintha meg is igézte volna kicsit.

Viszont a Fairy Tale egyre keményebb ellenfélnek látszik, egy egyszerű hercegnő kimentése a toronyból elég húzósnak tűnik. Ráadásul a legvégén Akuhától kell megszerezni Mokát, lol. :P

 To Love-ru Darkness

Tartom magam ahhoz, hogy van még történet és karakter fejlődés, de nem olyan történet amit én akarok, ráadásul hiába fejlődnek a loli karakterek mégse lesznek nőiesebbek! :P

Az egy fejezet ami Yuiról szólt az tetszett, a többi viszont echinek nem elég vicces, hentainak meg hiányzik a “katarzis” a végéről. Ráadásul bőven meghaladja az egészséges loli adagot egy hónapra.

Soul Eater 

Az egyes fejezeteket inkább az őrület uralja és később egy fajta katarzisként tudjuk meg mi is történt, de különösebben nem bánom kivárom mi lesz.
Viszont az utolsó két rész érdekes véget ért:  Tezca és Justin harca befejeződött? És Meduzát is le szúrta Chrona? Valamiért kicsit kételkedem a (végleges) halálukban, bár mintha Tezca valami későbbi magasztosabb cél miatt adta volna az életet, igaz Meduza is, de amennyit szenvedett a Baba Yaga kunyhója fejezetekben, hogy megszerezze azt testet, kétlem csak így eldobja. 

Viszont Kid talán elindult egy olyan szálon ami tálán már kifelé vezet az örületből. :D

Toaru Kagaku no Railgun

Véget értek az Indexszel keresztező részek, ami habár a kedvenc részem a Indexből, és nem bánom, hogy a másik nézőpontból is láthattuk, de egy eredeti történet jobban tetszik.
Meglepett, hogy Kongou Mitsuko csak később iratkozott át a Tokiwadai akadémiára. Vicces volt ahogy Misaka még a barátkozáshoz is túl tsun-dere. Viszont a folytatás nagyon jónak ígérkezik: Railgun vs. Mental Out!

Sokkal jobban szeretem a manga felállását, ahol Misaka tényleg főszereplő és maximum Kurokonak jut néha egy kis hősnő szerep. Mert az animeben amikor Uiharu és Shirai-san is főszereplők voltak, ilyen ajánlások születtek, sőt még talán most is meg van. Az akció dús része a sorozatnak az igazi, mint amilyen az anime utolsó része is volt. Na ilyet akarok most is, jó kis cat-fightokkal tűzdelve, amire a  Tokiwadai klikkek előtérbe kerülésével elég jó esély van későbbiekre.

Ao no Exorcist

Ezt egy hónapja, lehet pont nem olvastam, de most bele néztem az animébe is, és amekkora fangirl horda kerekedett körülötte meg kell említeni. (És Kuro még csak a következő részben kerül a képben, OMG mi lesz itt!)

Az animét már elszúrták azzal, hogy korán kezdték, de ki tudja egy Fullmetal Alchemisthez hasonló franchise kiépítése jövedelmezőbb lehet, egy egyszerű jó adaptációtól. A marketing tényezők kapcsán elég kevesen járnak jól, mégis ezek a legfontosabbak. :/

Kíváncsi vagyok mi marad a hypejából az anime befejezése után.

Advertisements
Kategória: Manga, Misaka Mikoto
Címke: , , , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Egy hozzászólás a(z) 0ejegyzéshez

  1. Junchi szerint:

    Az első anime sorozat végére tökéletes lett volna, mikor az ex diáktanács és Mio fanclub elnök lebukik, és neki tartanak egy búcsú koncertet, oszt vége.

    /agree

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s