Kami nomi zo Shiru Sekai – UP-TO-DATE

Vizsgára készülés rengeteg ötlete támad embernek bármilyen nem tárgyhoz kapcsolódó témában, így a blog bejegyzések témájára is, most is van rengeteg ötletem, a 3. posztban említett dolgoktól kezdve, az Arakawa Under the Brigen keresztül a Level E-ig. De akkora KamiNomi fanboy lettem, hogy legszívesebben erről írok. És így legalább egy témában up-to-date leszek. :D

A téli vizsga idő szakokban mindig találok valami kedvencet, most a KamiNomi, tavaly Rosario+Vampire , előtte a Kenichi. Lehet ennek van valami köze ahhoz, hogy a tavaszi vizsgákon jobban teljesítek? Á, nem valószínű. (Apropó valószínűségszámítás az is tavasszal sikerült. :P Amihez három vizsga kellett, szóval a 4 vizsga utáni viszlátot a szakról át kéne kicsit gondolni, nem olyan nehéz azt a 4 vizsgát el érni.)
A nagy magazinok dupla számot adnak ki karácsony és újév körül, ami nem jelent dupla menyiséget csak a következő hétre egy egy szünetet. Ekkor jól be lehet hozni régebben futó sorozatokat.
Az Arany-héten viszont tényleg inkább élvezni szoktam a hét szünetet. :D

Most már talán írtam akkora bevezetőt, hogy spoiler ne kerüljön a főoldalra.
Az up-to-date a post születésénél a 127. fejezet jelenti. ;)
Van KamiNomis bevezetésem csak az arról szól, milyen sorrendben spoilerztem le a dolgokat és nem akarom másoknak is lelőni a legnagyobb spoilereket. Mert, milyen  más sorrendben történhetett volna a dolog. :D

Az első spoiler előtt, még kicsit korábról kezdem. hogyan figyeltem fel a mangára. Egyik fórumon egy Negima fan a Yue avatárját le cserélte Keimara. (Azota is az van neki.) Akkor tűnt fel Keima pózolása a borítókon, egyéb képeken, és kíváncsivá is tett, de valahogyan sose kerültem közelebb.
A következő ami feltűnt és érdekelni kezdett Diana glóriája. Valamiért nagyon be jön. ^^
Ezután az anime bejelentésekor jutott eszembe, hogy bele akarok kezdeni a sorozatba, de akkor már meg vártam az animet. És az animet a 4-5. részig bírtam anélkül, hogy bele nézek a mangába.
És melyik volt az a fejezet ami ekkor megjelent a online readereken? A 116-os, mi más.
//Azzal kezdődik az 1 oldalon, hogy Kanon chan beismeri mindenre emlékszik, amivel végződött no comment. Bár (elsőre) nem olvastam tovább 1-2 oldalnál.
A következő mellé nyúlásom, mi lehet más mint a Chihiro after című omake fejezetbe bele olvasás. Chihiro after —> volt Chihiro arc. Akkor már el is olvastam a Chiro arcot. És a Chiro szál azóta is az egyik kedvencem.
Ezután a Nanaka arcot olvastam el, és mivel a 116. fejezettel a történet minden csavarját lelőttem egyre bátrabban olvastam bele teljesen véletlen fejezetekbe.

Szóval mikor 7 fejezet után 10 pontot adtam a sorozatnak, már ismertem a lényeges dolgokat. De annyira nem bánom, mert 10 pontot inkább a részletek miatt adok, amikből a kronologikus értő olvasás közben, már korábban lespoilerezett fejezetekben is találtam újakat. Pl.: Ezt elsőre hogy nem vettem észre, mármint a szöveget:

Amiről az előző posztban nem beszéltem a démonok és az isten nők, mivel akkor pont az első Istennő fel bukkanása előtt jártam. Akkor démonok:
Még az animéből kiemeltem Elsea megismerkedését a tűzoltóautókkal, amit nem is gondoltam volna, hogy ennyire fontos lesz. :P
Elsea lehet, nem a leghasznosabb, de nagyon szerethető, és LOL a The World Only Little Devil Knows fejezeteken. Legutolsóból mikor kiesik Kanon napi rutinjának szinkronjából a legnagyobb, utána viszont az szép volt mikor Kanonhoz elvitte a rajongók ajándékát.

Haqua meg a legnagyobb tsundere a sorozatban. Amit az aktuális részekben át kell élnie az kicsit megviseli.  :D
Mikor azon problémázik, hogy Keimait kicsit se izgatja a véletlen balesetek a wcben, fürdőben, a legjobb visszatérő poénok.

Nora se rossz. És általa lett megemlítve, hogy vannak szarvas démonok is.:
(Ezen képen jól látszik a szarva.)

A legújabb szarvas démon, nem lett a kedvencem, de amikor csak szemüvege látszott az árnyak közül, az jól nézett ki.

Tenri – “Az egyoldalú gyerekkori barát” XD

Az hogy a Tenri arc az egyik legjobb, ez nem feltétlenül miatta van, de azért nagyon aranyos, és mikor előbújik belőle a démon az istennő! Ő se akármilyen tsundere, sőt Diana már önmagában mutat némi tsundere hajlamot. :D

És ami a legaktuálisabb a többi Jupiter nővér:

Apollo vicces volt a pár fejezet amiben először láttuk, viszont utánna mikor Kanon ijedten át öleli Keimait, és utána szerelmet vall neki, az szép volt, még ha kicsit korábban is láttam a kelleténél. Szegény Kanon chan miatt annyira nem aggódok, nem hiszem komolyabb baja lenne később, inkább izgulok a többi istennő hol léte miatt.

A listáról hátra felé: Mio a “legközelebbi” aki ki lett zárva a potenciális istennőség alól, még a Yui arc alatt, az is mekkora ark volt. :P Szerintem tőle távolabb tényleg nincs már istennő. Főleg, mert amikor szóba kerül, hogy esetleg az istennőket valaki Keima közelébe hozta, valahogy mindig Nikaido sensei is éppen a környéken járkál. Szóval ez a lehetőség nem feltétlenül kizárt, még ha nem is Keima a központ. :)

Az aktuálisan folyamatban levő istennő megerősítő akció, nagyon jól ki lett találva. Ilyen jó indok 5 lány egyszeri szerelembe ejtésére. Szerintem az 5 lányban max 3 istennő lehet, kicsit unalmas lenne, ha máris mind meg lenne. Viszont a két lány akiben esetleg nincsen istennő, nehéz kiválasztani, mert akkor az azt jelentené, hogy bele szeret Keimaba a korábbi emlékek nélkül,  és ezt később illene is elintézni a emlék törlésnél érdekesebb módon is.
Most leginkább Chihiro az akit el tudok képzelni, mint istennő nélküli célpont. És Shiori az aki legnagyobb valószínűség szerint istennő jelölt.
Ayumi chan mintha egész sokat tudna, és eddig is elég természet feletti ereje volt. :D Talán kicsit érdekelni is kezdett mi van ha benne lenne egy istennő. Főleg legutóbb Miyako kérdése után, Kanon chanról, vágott érdekes képet. Miyako telibe találta a leg jobb témát. :P
Tsukiyo ez nehéz kérdés, csak a szőnyeg az egyetlen kiinduló pont.
Yuihoz sincs túl sok ötletem, de a Yui szál is nagyon jó:

És most, hogy beértem jön a legszörnyűbb időszak hozzá szokni a heti adagokhoz, kegyetlen. Alig bírom kivárni a következőket. Jővőhéten Shiorival az iskola utáni esemény. Előrébb tekintve, meg az egész tánc mulatság is mindjárt itt van.

PS: ha valaki későinek találná a közététel idő pontját, holnap valószínüleg 5-ig fenn leszek, NFL rájátszás mérkőzést nézni. :P (kettőt egymás után)

Advertisements
Kategória: Fanboykodás, Manga
Címke: , , , , , , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s