Katanagatari



A Katanagatari biztos egy az év animéji közül, és nem csak azért mert itt volt januártól decemberig. Még akkor is ha nagyon nem azt kaptam amire a kiszivárgott OP után számítottam. Viszont, tulajdonképpen nekem ez az egyik legfontosabb, minél kiszámíthatatlanabb ezáltal érdekes és izgalmas legyen valami. És ezt főleg a befejezés után, el lehet mondani a Katanagatariról.

És egyébként is a Shichika vs. Sabi Hakuhei csata az egyik legEPICebb csata volt!!

Az egy éven keresztül havonta  közel egy óra szerintem egy nagyon jó adagolás, főleg az ilyen kaland történeteknek. //Sose értettem egyesek, hogyan bírnak szinte bármit egy hét alatt ledarálni.// Az utazás hangulatot az ED-k is erősítették, a képeket még elég korán sikerült elkezdeni gyűjteni, és hála a RuTube-nak és társainak :D, sikerült a befejezés után újra végig néznem az elejétől a végig. Viszont mindenki egészségének érdekében inkább nem linkelem be őket.

A mindenféle ismertetővel és kiterjedt kritikával tarkított bejegyzés helyett, most is arra koncentrálok amire mindig: magamra.

A kedvenceim Biyorigou és Hitei hime lettek, és ebből adódóan az első shoot az abszolút kedvencem lett, a második szorosan mögötte van.
Biyorigou epic win (itt inkább csak kis betűvel), persze leginkább a Shichika ellene vívott harca miatt és az is Shichika magára ismerése miatt a Biyorigouban, de nekem akkor is a Biyorigou lett a kedvencem, ha nincs is semmi személyisége.

Hitei hime anyirra ellenszenves, rosszindulatu karakter, hogy nem lehet nem szeretni. A végén annyira meg lepődtem, hogy számomra a leghappybb end lett végül, bár erre az utazásra még kíváncsíbb lennék, dehát semmi se lehet tökélete. :)
Kristálytisztán nem sikerült megértenem minden motivácíóját, de az biztos hogy nem a lelkiismerete vagy tiszta szíve hajtotta, mintahogy szerencsére szinte senkit.
Spoiler: Amúgy, már csak azért is mivel csak ő és Shichika maradtak életbe, szerintem ő volt a mesélő. Aminek fényében Togame tényleg lehetett a számító taktikai zseni aminek mondta magát, sőt talán az utolsó részben megismert személyiségét csak a mesélő hallgatta el, és az ügyetlen, esetlen énjét nagyította fel. :)
Ha NisioIsin tényleg így gondolta, amit simán kinézek belőle, Katanagatari rulez.

Togame és Shichika

Szép pár voltak az elejétől a végéig. Volt sok jó jelenetük, de kiemelni inkább csak spoileres dolgokat tudok az utolsó részből: senki se mondhatja, hogy klisés befejezés lett volna. Semmi boldogan éltek amíg meg nem haltak, sőt nem volt semmi boldogság a befejezésben. Togame utolsó szavai az egész történetet befolyásolták elég jelentősen, amit személy szerint nem bánok, jó az olyan befejezés ami a történtek átgondolására késztet.
Az biztos, hogy Togame szerette Shichikát. Az nem biztos, hogy tényleg meg ölte volna az út végén, de szerintem nem csak Shichikának akarta elviselhetőbbé tenni a halálát.
Togame valódi személyisége tényleg ilyen lehetett, de azért persze az utolsó szava mégis a Cheerio volt:

Shichika

Ő volt a főszereplő, sőt talán a cím szereplő is. Tényleg egy kardból fejlődött emberé, majd végül több is lett mint egy kard. Ha elejétől kezdve sem kellett volna vigyáznia a  kardokra és magára akkor nem csak a regeteg duma miatt lehetett volna egyeseknek unalmas a dolog.
Útolsó rész nagy volt, ahogy ledarálta mind a 12 kardot.

Apropó Ellenfelek:
Hát ja, Maniwani osztag és egyéb nyalánkságok:



Sabi Hakuhei EPIC WIN, Biyorigou epic win, Nanami WIN, Emonzaemon néhány megmozdulására egy kisbetűs win-t azért talán kaphat.
Bár aki végig bírja nézni a shonen, fight animéket esetleg még élvezi is azokat, nem biztos hogy hasonló véleményen van velem, de nekem nem hiányzott az akciók részletezése, sőt a Sabi Hakuhei elleni harcból se emlékeznék többre mint a 3. rész előzetesében volt. Ráadásul az még bőven sok alapanyag a képzeletemnek. Szóval nem csak poén miatt mondom EPICnek az a csatát.
Nanami inkább a 4. részben volt a WIN a 7-ben kicsit már erőltetett volt a legyőzhetetlensége.
Emonzaemon is mutatott jó dolgokat. :D

Szummázva:

Nekem tetszett. Nem unatkoztam a párbeszédek közben. Ami nem volt fontos az klisés volt ami viszont fontos az kellően eredeti volt. Nekem ez így megfelelt.

Reklámok
Kategória: Anime
Címke: , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

2 hozzászólás a(z) Katanagatari bejegyzéshez

  1. pengejohn szerint:

    /Sose értettem egyesek, hogyan bírnak szinte bármit egy hét alatt ledarálni./
    Pont holnapra terveztem megnézni a maradékot egy nap alatt, nem egy hét alatt. A 6. részig láttam utána valamiért lemaradt. Nekem már volt olyan, hogy 26 részes anime egy nap. Ami megfog azt nézni kell, és nem bírod abbahagyni. :D
    Nálam 10 pontos anime eddig, majd holnap ha befejeztem írok egy normális hozzászólást is.

    • kdanni szerint:

      Most végre megnéztem az Ayakashi utolsó 3 részét is, de én már ennyitől elfáradtam. :)
      Bár tényleg van pár dolog aminél egy maraton nagy élményt jelent, viszont szerintem a Katanagatari nem pont ilyen. :D

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s